Rólunk
Palacsinta
2014 óta
Otthonos hangulat
Az elképzelésem az volt, hogy egy olyan palacsintázót hozzunk létre, ahol ezt az otthonos hangulatot meg tudjuk teremteni, ahol ezt a nagyszerű ételt a régi receptek alapjaival és a mai kor ízeivel összhangban tudjuk mindenki számára elérhetővé tenni.
Ez az elképzelés 2014 áprilisában vált valóra, amikor Debrecen belvárosában, a Batthyány utcán ( a város első sétálóutcája) egy kicsi helyen megnyitottunk.
A palacsinta mérete megnőtt, hiszen 40 cm átmérőjű óriáspalacsintákat sütünk (sajnos nagyobb gépet nem találtam erre a célra).
A tésztája (minimális változtatással) ugyanaz, amit a nagyszüleim sütöttek, tehát valódi tej és a tojás az alapja.
A beltartalom pedig… nos ez az aminek csak a képzelet és az ízlés szab határt!
Közel 70 féle óriáspalacsintából lehet választani, sós és édes variációban is. A választékban megtalálhatóak a hagyományos és a modern ízek is.
Még a nyitás évében bevezettük a FÉLkilós palacsintákat, amit szó szerint kell érteni, hiszen ezeknek a súlya valóban több mint 0,5 kg.
Vendégeink ezeknek az elfogyasztását igazi kihívásnak érzik, és büszkék rá, ha ez sikerül. Igazi sikertörténet lett ez a termékkör, mondhatjuk, hogy egy új „brand” született.
Szintén a nyitás évében kezdtük el a Hónap palacsintája projektünket, ahol minden hónapban egy új palacsintát mutatunk be (jellemzően arra a hónapra aktuális ízekkel), ami csak abban a hónapban kapható. Kivéve, ha olyan sikeres, hogy a vendégeink a sok pozitív visszajelzés alapján „kikövetelik” az étlapra kerülését.
Bővülés – Átalakulás
Az évek során folyamatosan bővült a választékunk: gyros, hamburger és grillhúsok is az étlapra kerültek.
Szintén a nyitás évében döntöttünk arról, hogy házhoz is szállítjuk az ételeinket, így Debrecenen belül folyamatosan tudjuk biztosítani ezt a szolgáltatást.
Az elmúlt évek bebizonyították azt, hogy egyre többen szeretik és igénylik ezeket az ételeket, kiemelten az óriáspalacsintákat.
Ezért döntöttünk egy beruházás mellett, melynek keretén belül az épületen belül található pincerész és a korábbi vendégtér teljes felújításon esett át, így egy korszerűbb, világosabb, családiasabb hely jött létre.
Mindezt 2019. március elejétől a régi és az új vendégeink is kipróbálhatják!
A célunk az, hogy a vendégek azt az otthonosságot érezzék a palacsinták elfogyasztása során, amit én (mi) éreztünk gyerekkorunkban.
Miért pont 40 cm-es óriáspalacsinta?
Mert a hagyományos méretből egy darab sohasem volt elég!
Miért pont a 40-es Palacsintázó?
Mert nálunk a hagyományok és a újdonságok kéz a kézben járnak.
Ha sós ételre vágysz?
A sós palacsintáink mellett a kínálatunkban megtalálható a hamburger, gyros, grillhús és saláta is.
Rólam.
Vágó Csaba vagyok, Debrecenben születtem, tanultam és dolgoztam, az egész életem ehhez a városhoz köthető.
Gyerekkorom óta nagyon szeretem az édességeket, különösen a palacsintákat. Nagyszüleim és szüleim is „ipari mennyiségben” készítették egy-egy ebédhez ezt a nagyszerű ételt, amit mi gyerekek nagy örömmel és gyors tempóban pusztítottunk el.
Az elkészítését mindig kisebb fajta rituálé övezte, szinte családi program volt. Együtt készültünk neki, együtt kevertük, együtt sütöttük (mekkora élmény volt az első önálló sütés!) és együtt ettük.
Összehozta és összetartotta a családot ez az esemény, és mindezt otthon.
A palacsinta szeretete később is megmaradt, és ezt a szeretetet sikerült átadni a gyerekeimnek is.
Az értékesítés területén szerzett 24 év tapasztalata (sikerek, bukások, örömök, csalódások, projektek stb.) után valami „nyugodtabb” területre vágytam, ezért választottam a vendéglátást.
Speciel a nyugalmat még nem találtam meg!
Palacsinta
Cím
4024 Debrecen, Batthyány u. 1.
Telefon
+36-30-544-30-55
info@40es.hu